Hirdetés

kastely.lap.hu / Magyar kastélyok

Magyar kastélyok

Tiszadobon az Andrássyak 1741-ben jelentek meg, mint földbirtokosok, beházasodás révén jutottak dobi birtokaikhoz. Az első Andrássy Tiszadobon, báró, (később gróf) Andrássy Károly volt, akinek jelmondata - "Fidelitate et Fortitudine"- (Hűségért és bátorságért) márványba vésve áll az utód, gróf Andrássy Gyula kastélyában. A kastély 1880és1885 között épült. Tervezője Meinig Arthur, akit a gróf arra inspirált, hogy ötvözze egybe a magyar történelmi romantika legnemesebb építészeti elemeit elsősorban a vajdahunyadi vár stílusára hagyatkozva. A kastély kertje a művészi gonddal tervezett és gondozott angol-és franciapark volt, benne híresen szép rózsalugasokkal, melyet virágkorában, úgylehet, Erzsébet királyné is megcsodált. Az egykori harmónia legértékesebb maradéka, a tiszafa-koszorúba fogott bukszus-labirintus, ma is bebarangolható

1950-ben Szombathelyhez csatolták Szentkirály, Gyöngyöshermán, Bogát, Zarkaháza településeket. A kéttagú helynév, a Zarka család szálláshelyét jelezte. A név alakját tekintve a falu keletkezése a XIII. századra tehető. A település ugyancsak a Zarka családdal kapcsolatban Lukafalva nevet viselte, később csak Zarkaháza néven ismerjük. Nincs kizárva az sem, hogy Lukafalva és Zarkaháza Hermánynak két egymástól különböző része volt.

833-ban 811 lakosa, 121 háza és egy lisztmalma is volt. A XIX. században nagyobb birtokosa a Gedeon és a Papp család volt. Mindkét család kúriával is rendelkezett, a XIX. század végi, a XX. század eleji vármegye-monográfiák elsősorban a Gedeon-kastély díszes berendezését dicsérik

A feldarabolódó Gindly uradalom mindegyik új birtokközpontjában felépült egy kastély vagy egy kúria is. Nem foglalkozunk külön a klasszicista alsótengelicivel (ez a Gindlyeké, majd a Bárány családé volt, ma szociális otthon), a szintén klasszicista, de erősen átépített apátival (ez Gindly majd báró Bésán és Fiath tulajdona volt, majd Tsz iroda, magtárának belső képét közöljuk), és a középhídvégivel. (Ennek eklektikus kastélyát a Bernriederek építették a XIX. század második felében. Ma egy állami gazdaság irodái vannak benne. Felújítására terv készült

A város legfőbb nevezetessége a késő barokk, hagymakupolás Gyürky-Solymossy kastély és annak parkja. A kastély a város északi végén fekszik a helyi vasútállomás mögött. A kétszintes épületet egy 13 hektáros angolpark veszi körül. Az épületet 1790 körül építtette a Gyürky család barokk stílusban, a nyugati homlokzat két sarkán lévő "hagymakupolás" oldaltorony teszi jellegzetessé. A földszinten és az emeleten 3-3 szoba nyílik boltíves mennyezetekkel, az oldalszobák toronyerkéllyel vannak kibővítve. A keleti házrészben egy-egy sarokszoba található

Az õsi kastélyt ( mint már arról szóltam ) 1788-ban Jeszenszky Antal építtette . A kastélyt az õ leszármazottjai , örökösei bírták az államosításig . Az idõk során többször is átépítették , melynek eredményeképpen tovább bõvült . 1790-ben egy tûzvész során a kastélyt Jeszenszky Antal ismét felépíttette. Jelentõs a XIX.sz. elsõ felében Jeszenszky Nepomuki János kastélyfelújítási munkálatai is , melyek során belsõ átalakításoökat végeztek , elsõsorban az ÉK-i szárnyban . A XIX.sz. harmadik negyedére eshetett ismét egy átalakítás, hiszen a padlásról mázatlan terrakotta épületdíszek kerültek elõ e korból. Jeszenszky Zoltán idejében kerülhetett Megyefára az a hasáb alakú, fehér mázas, valószínûleg a pécsi Zsolnay-gyárban készült cserépkályha, amelynek töredékét szintén a padláson találták meg.

Még éppen időben fogtak hozzá a Lökösháza melletti Bréda majorban az egyedülálló, klasszicista stílusú kastély megmentéséhez – számolt be a beol.hu. A kilétét a nyilvánosság előtt egyelőre felfedni nem kívánó tulajdonos a lapnak elmondta, hogy hosszú távú elképzelései vannak.

Hertelendy Kastély nemzetközi elismertségnek örvendő találkozó és pihenőhely. Gyönyörű környezettel, minőségi szolgáltatásokkal és hagyományos vendégszeretettel várjuk a politikusokat, az üzletembereket, a kultúra szereplőit, a romantikára vágyókat és minden kedves érdeklődőt!

Magyarországi kastélyok listája / A Wikipédiából

Az épületet Petrovszky Zsigmond építtette 1786-ban az írásos emlékek alapján . Ugyanakkor szintén hiteles adatok szerint egyes kutatók úgy vélik , hogy a kastélyt Horváth Dániel építtette vejének , P. Józsefnek és leányának , Horváth Krisztinának

A Zichy grófok 1900 körül építették fel Sárszentmihályon második kastélyukat. A terveket Möller István budapesti építész készítette romantikus, angol neogót stílusban. 1930-ban a brassói báró Szterényi család vásárolta meg a kastélyt, 1941-ig Szterényi József tulajdonát képezte. A Szterényi család 1918-ban, az utolsó családok egyikeként kapott bárói rangot József személyében. Szterényi József 1905-10 között kereskedelemügyi miniszteri posztot töltött be, április 20-28. között kijelölt miniszterelnök is volt. A báró 1941-ben bekövetkezett halála után Szterényi Sándor lett a kastély tulajdonosa.

A klasszicista stílusú Jankovics – Bésán kastély 1823-ban épült. A kezdetben kúria jellegű épület 1926-27-es években nyerte el jelenlegi formáját. A felszabadulás után a kastély több célt is szolgált, mígnem 1993-ban megvásárolta a jelenlegi tulajdonos és eredeti állapotába állította vissza. A kert és az épület természetvédelmi területté van nyilvánítva, és a nemzetörökség része.

Ki ne vágyna arra, hogy megállítsa az időt? Ha csak képzeletben is. Ki ne vágyna arra, hogy egy több száz éves kastélyban kényeztessék? Ki ne vágyna arra, hogy beleszippantson abba a levegőbe, ahol a régi világ arisztokratái élték életüket? Kényeztesse egyszer magát nálunk... és érzékei visszacsábítják. Felejthetetlen esküvők és mézeshetek méltó színhelye lehet a Szidónia Kastélyszálloda

Kastélyos falunak is nevezik a települést: Kubinyi-kúria (1820), Végh-kúria (1820), Szentmiklóssy-Kubinyi-kastély, amely 1770-ben épült barokk stílusban, ma az MTA alkotóháza. A Halász Elemér-féle kastély kertje látogatható arborétum.

Hirdetéslogó tervezés
Meghatározás:

Magyar kastélyokról vegyesen, kastély lista, kastély blog.

Startlap kiemelt témák

Partneroldalak

Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!

Hibás link:
Hibás URL:
Hibás link doboza: Magyar kastélyok
Név:
 
E-mail cím:
 
Megjegyzés:
Biztonsági kód:
 
Mégsem  Elküldés