-A Bercel Kastély Nógrád megyében, Bercelen található, Budapesttől 65 km-re, gyönyörű környezetben. A kastély 1889-ben épült, majd az 1997-es teljes felújítást és átalakítást követően, 1998 nyarán nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A kastély épületét és a hozzá tartozó melléképületeket azóta is folyamatosan újítjuk, fejlesztjük, hogy megfeleljünk korunk egyre növekvő igényeinek.
Szállás – 25% kedvezménnyel - a Habsburg korabeli kastélyban, vagy mediterrán hangulatú Fürdőházunk és Vendégházunk szobájában, vagy a nemesi Udvarházban
Az Apponyi család 18. századi barokk otthona Tolna festői dombjai között fekszik egy gyönyörű 5,5 hektáros arborétum közepén. Szállodánk egy olyan pont távol a világ zajától, ahol minden gondját elfelejtheti… A kastélyszállóban főúri eleganciával berendezett szobák várják a nyugalmat, kikapcsolódást, kényeztetést vagy éppen gyógyulást keresőket.
-Végtelennek tűnő szemhatár. Az Alföld közepén, a Tisza és a Körösök vidékén járunk. Távol a világ zajától, hazaérkeztünk. Kastélyunk különleges hangulata felejthetetlenül szép napokat ígér. A családok kastélyában a szülőknek valódi kikap- csolódást kínálunk, a gyerme- keket teljes felszereléssel és élménydús programokkal várjuk.
Királyszállás a királyi szállás. Királyszállás a Dél-Keleti Bakony erdővel körülvett részén található, Várpalotától 6 km távolságra a csodálatos Burokvölgy kiindulási pontjánál. A mintegy 4 ha területen több, a turisták, pihenni vágyók részére ki- illetve átalakított ház található. Ezek a házak eredetileg a területen található, varázslatosan szép, de felújításra szoruló vadász-kúria kiszolgáló személyzetének lakóházai voltak, a XVIII. század során épültek.
-Kölcse a Szatmári síkságon, Nyíregyházától Eszak-Keletre, mintegy 100 km-re található település. Egyike a legrégebbi, szigetre épült településeknek, a Kölcsey család fészke. Az M3-as felől a 49-491-es úton közelíthető meg, akár személygépkocsival, akár tömegközlekedési eszközzel. XV. századi református temploma, és a XVIII. századi fa harangtornya egyaránt jellegzetes karaktert ad a kanyargós Öreg Túr partján fekvő településnek. Vendégházunk Kölcse központi helyén található. A kúriát dr. Medve Zoltán aranykulcsos királyi kamarás 1905-ben építtette nyári lakhelyéül. A ma is hatalmas kertben 120 éves fák, kisebb arborétum dicséri a kamarás úr szépérzékét éppúgy, mint a masszív, ódon épület, melyet a faluban "kastélynak" neveznek.
A kastély és a szilvásváradi uradalom életében három jelentősebb nemesi család játszott szerepet. A Keglevich grófi család 1666-ban kapta meg hűbéri birtokként az akkoriban nagyon értékes waradi uradalmat. A kastély elődjének építtetése feltehetően gróf Keglevich Béla nevéhez köthető és Ybl Miklós tervei alapján készült. A Keglevichek majd 230 évig, 1894-ig birtokolták a kastélyt, ezt követően egy rövid ideig az Erdődy család volt a birtokos, majd a Pallavicini őrgrófi család lett a tulajdonos. A kastélyt a Pallaviciniek építették át neobarokk stílusban és 1944-ig a család tulajdonában maradt.
- Misefa Kastélyszálló a 76-os fõút mellett Nagykapornak település tõszomszédságában, Zalaegerszeg és Keszthely között, Hévíz, Kehidakustány gyógyfürdõk közelében található. A kastélyt a XIX. században Fábiánics Ignác királyi fõtanácsos és fõjegyzõ építtette. Az épület klasszicista pompáját Bosnyák Géza az Elsõ Magyar Takarékpénztár egyik alapítója teljesítette ki.
***1893-ban Ybl Miklós tervei alapján épült a megkapó hangulatú Károlyi rezidencia a két hektáros botanikai ritkaságokkal tüzdelt őspark ölelésében. 2002-ben az épület a komplett megújulás jegyében szállodaként nyitotta meg az Erzsébet-szárnyat, mely a múlt jegyeit is megőrizte hangulatában. 2008. tavaszán a megnövekedett vendégigények végett egy teljesen új, modern épület, a Zsuzsanna-szárny került felépítésre. A két szárny összekapcsolásával vendégeink ízelítőt kapnak a múlt emlékeiből és a modern korok hangulatából.
-Az épületben a XIX. század hangulatát idézi a belső terek kialakítása. Korhű berendezési tárgyak, köztük számos értékes másfél évszázados biedermeier bútor eleveníti fel a fényes diplomáciai karriert befutott Pallavicini János korát. A szálloda külön érdekessége, hogy a szobáiban és más közösségi helyiségeiben nem tömegtermékek, hanem a tulajdonos által felújított 100-120 éves ipartörténeti és stílustörténeti érdekességű lámpatestek világítanak, így mintegy lámpamúzeumként is szolgál a kastély.
zállodánk és éttermünk, a Savoyai Kastély közel 300 éves barokk stílusú épületegyüttesében üzemel, már 1985 óta, a fővárostól mintegy 45 km-re, közvetlenül a Kis-Duna partján. Kitűnő, nyugodt, tágas helyszínt biztosítunk:
***A háromcsillagos klasszicista kastélyszálló az ideérkező vendégek részére igényes szórakozást és zavartalan pihenést biztosít, távol a város zajától, csodás környezetben, mégis könnyen megközelíthető helyen, mindössze 9 km-re az egykori koronázóvárostól, Székesfehérvártól.
Az Új-Ebergényi kastély a XVIII. századból való. Egy 1857-ből származó kataszteri térkép alapján tudjuk, hogy ekkortájt Szécsenyben már két Ebergényi féle kastély létezik. Az egyikhez Ebergényi István neve van írva (ez az Ó-kastély), a másikhoz pedig Ebergényi Viktor neve (ez az Új-kastély). Valószínű, hogy az Ebergényiek megosztoztak a birtokon és a másik fél felépíttette az Új-kastélyt. A kastély főhomlokzatára rávezetett az egykori jobbágyfalu, Szécseny egyik tágas utcája (ma Kossuth Lajos utca).
***Budapesttől 50 km-re, egy 13 hektáros őspark hatalmas fáinak ölelésében található a klasszicista stílusban, 1805-ben épült, Podmaniczky Kastély. A műemlék jelleget megőrizve újjávarázsolt háromcsillagos kastélyszálló, a mai kor igényeit 23 korhűen berendezett légkondicionált szobájával és 3 külső apartmanjával magas színvonalon elégíti ki.
3*-os kastélyszálló wellness szolgáltatásokkal, kedvező áron.Budapesttől 30 km-re, a Dunakanyar legszebb részén, a visegrádi vár tövében és a Salamon-torony szomszédságában, közvetlenül a Duna partján található a HOTEL VÁR, mely egykor Görgey Artúr vadászkastélya volt.
A Rátóti Széll Kálmán kastélyban, kiváló szakemberek kis csapata létrehozott egy Anti-Aging központot.
Kastélyszállók, vadászkastélyok, kúriák, wellness, termál kastélyhotelek településenkénti bemutatása ABC sorban.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Kastélyszállók, Kastélyhotelek települések szerinti ABC sorrendben |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |