Kapható az Erdély Várait bemutató könyv (várak, várkastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődítmények a honfoglalástól a 19. század végéig)
Egyike az honunk legszebb, legérdekesebb és legépebb őskastélyainak, melynek hajdan, mint a rákosi szoros kulcsának, igen jelentékeny szerepe lehetett — írja Orbán Balázs. "A Székelyföld" című munkájában s az alsórákosi várat külföld hasonló építményeivel összehasonlítva sem vehetők Orbán Balázs sorai túlzottaknak.
A várépület körül tapaszos, zsindelyes sövénypalánk-kerítés állott, benne méhes- és szőlőskerttel, ezek mellett darabontházzal, istállókkal, nyáriházzal, színekkel és szekerekkel s 60 szekérnyi tüzelőfával.
Felépült a lenyűgöző méretű, háromhajós, gótikus székesegyház, támpillérekkel, a nyolcszög öt oldalával záródó szentéllyel, kéttornyos homlokzattal; a belsőben nagyszabású dekorációs munkákat végeztek és számos oltárt emeltek
A rokokó copfossá fajuló stíljének korából talán nem is maradt ránk több emlék, amely ennek szellemét oly élénken tükröztetné vissza, mint a Szirmay grófok szent-mihályi nyaraló kastélya. S igazán csak nehezen jóvátehető bűnt követett el kultúránk, de önmagának a vagyoni állapota ellen is az, aki alighanem pusztán azért, mert nem szorult arra, hogy ott lakjon, lebontani engedte ez érdekes műemlékünket s köveit eladta,
Trakošćan távol a sűrűn lakott területektől, Horvát Zagorje északnyugati részéb, Macelj, Ravna gora és Strahinjčica hegységek között helyezkedik el és egyidejőleg kultúrtörténelmi emlékmű, de természetvédelmi terület is. Trakošćan az egyk legszebben kialakított és gondozott, gazdag növénzyzetű parkegyüttes, érdekes látványokkal, kilátással és hangulattal, mely az érintetlen természet páratlan élményét nyújtja, ugyanakkor ki van egészí˙tve különböző idegenforgalmi lehetőségekkel is.
Magyarózd ékessége az a kastély, mely a dombtetőn magasodva elsőként ötlik a faluba látogató figyelmébe. A négy sarokbástyás, francia gótikus stílusú kastélyt Pekri Lőrinc II. Rákóczi Fernc brigadérosa építette francia gótikus stílusban 1682-ben épített kastélyát, melyet 1732-ben újjáépítettek. Szent eredetű olyan vonatkozásban, hogy Pekri a forrói régi templom romjainak felhasználásával építette
Betlér kastélya. The Betliar mansion was built by István Andrássy at the beginning of the 18th century, utilising the foundations of an earlier fortified mansion, built by the Bebek family in the middle of the 15th century. Strengthened with the addition of four corner-bastions, the building’s present form is the result of the rebuilding that took place at the end of the 18th century.
Határainkon túli de magyar vonatkozású főúri lakjaink tematikus doboza képekkel, leírásokkal ,érdekességekkel.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Határontúli Magyar Kastélyok |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |